Glasgow-ban vagyok a Kelvingrove Múzeumban. Illetve még csak előtte. Az épület gigantikus méretű. Az előcsarnokából kihallatszik az orgonaszó. Mint egy templomba, úgy lépek be. De az áhítatom csakhamar elmúlik. A levegőben legalább száz fejet pillantok meg. Lila fény világítja meg őket. Az arcokon érzelmek: öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem, undor. 

Kibámulom magam, aztán javaslom, kezdjünk a Skócia vadvilága című kiállítással. Utána következnek a festményeket kiállító termek. Tíz terem után úgy érzem, szédülök. Tartsunk egy kis szünetet, mondom. Sok jó festményből is megárt a sok. De azért még a tizenegyedikbe nézzünk be! És milyen jól tesszük. Ez egy Mackintosh-terem. Charles Rennie Mackintosh skót építész, formatervező, festő és szobrász 1868-ban született Glasgow-ban. A terem az általa tervezett tárgyakat mutatja be.

Egyből felélénkülök. Nagyon kedvemre való ez a formanyelv. Kedvenceim a magas támlájú székek. De az ólomüvegcsodák is elvarázsolnak. Rózsák geometriai formák közé rejtve. Ahogy bámulom a tárgyakat, rájövök, hogy több lakóházban is láttam már hasonló elemeket Glasgow-ban. Akkor ez lenne az úgynevezett glasgow-i stílus?  

Van egy Dalí-kép a múzeumban, ami nagyon híres. A Keresztes Szent János Krisztusa című. Ezt még látni szeretnénk. Ez nagyon híres festmény. Elindulunk megkeresni. Egy külön kis beszögellésben találunk rá. Kisebb sor áll előtte. Nekem úgy tűnik, kissé túl sok gondolat van belesűrítve a festménybe. Nem tudom. Lehet, hogy túl sok flamand csendéletet láttam, és vizuálisan elbutultam a sok döglött fácántól és haltól? 

Kora este érek Dumfriesba. A The Stove nevű teázóba igyekszem. Stuart A. Paterson skót költővel találkozom. Neki ez a kedvenc helye. Teát rendelek. Piros bögrében hozzák. A The Stove amolyan művészteázó. Az emeletén van egy kis galéria. Stuart a skót nyelvet is beszéli, és nagyon fontosnak tartja, hogy kortárs irodalmi alkotások jelenjenek meg skót nyelven. Van egy közös munkánk, ezt beszéljük meg. 

Aztán elmegyünk egy Burns-sörözőbe. Ez nem annyira különleges Dumfriesban, itt még a kandalló piszkafáját is Burnsről nevezik el. Kézműves sört iszunk a kutyabarát vendéglátó egységben. Azért kutyabarát a söröző, mert itt a kutyákat szívesen látják. Úgy is mondhatnám, hogy fel vannak készülve rájuk. Van középen a falnál egy asztal. Alatta fonott kutyafészek. Műcsonttal és egyéb nyalánkságokkal. A táskám kizipzárazva hever a földön. Egyszer csak azt veszem észre, hogy odaront egy nagy kutya, és ellentmondást nem tűrő morgással kétpofára kihabzsolja a táskámból a boltban vásárolt friss zsemlét. Közben tiszta kutyanyál lesz a táskám. A gazdi is megérkezik. Letesz az asztalomra két fontot. Visszaadom a pénzt. Mondom, hogy nem probléma. Hagyja! A kutya az kutya. Azon gondolkodom, miért nem merült fel még bennem soha, hogy kutyát vagy macskát tartsak. Valószínűleg nem szeretnék gazdi lenni. Ezt a felelősségteljes társadalmi státuszt szívesen átengedem másoknak. Maradok inkább az embereknél.

Visz a busz. Megyek a nénimhez. Itt az a szokás, hogy az ajtó előtt tesz le a távolsági minibusz. Azért írom, hogy minibusz, mert alig több mint húsz ember fér el benne. A sofőr már tudja, hol lakom. Nagyon családias a hangulat. Az utasok közül hármat ismerek arcról. Egyikük kiszolgáló egy adományboltban, másikuk utcazenész, a hölgy pedig az Old Bridge House-ban tárlatvezető.

Jó lenne még utazgatni ebben a szépséges galloway-i tájban holnap is, holnapután is. De fájó szívvel búcsút kell mondanom Skóciának.

Ez lesz az utolsó estém itt. A kertben vacsorázunk. A gyűszűvirágok elhullajtották szirmaikat. A szeder szinte észrevétlenül bordó színű lett. A krumpli olyan dús fehér virágokat bontott, hogy elkelnének virágvázába is. Az asztal szépen meg van terítve. 

Pár méterre tőlünk, a patak másik oldalán bárányok legelnek. Egyik-másik a fűben ülve-szundikálva ropogtatja a friss füvet. A nénim fantasztikus good-bye vacsorát hozott össze. Krémleves, szarvashúsos pite és sárgabaracktorta házi joghurttal. Mire végigesszük a fogásokat, leszáll az est. Valahol egy távoli tanyán fények gyúlnak. A dombtetőről eltűnnek a fehér foltok, a birkák belevesznek a homályba. Lassan teljesen besötétedik. Búcsút veszek a skót kertemtől.