2019. 07. 05.
Zokogó hegyek - Halász Margit útijegyzetei
Volt egy kertem Skóciában 2.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zokogó hegyek - Halász Margit útijegyzetei

Glen-coooe, Glen-coooe, Glen-coooe, suttogja fülembe a szél elnyújtottan. Mintha egy shakespeare-i banya kísérteties hangját hallanám. Magyarul a Coe folyó völgye. Szendvicsekkel felpakolva vágunk neki a két és fél órás autóútnak. Szikrázóan süt a nap. Azt mondják a vendéglátóim, akik egy kicsit a szüleim is, hogy ők többször jártak már ott, de mindig ködös, esős időben, úgyhogy semmit sem láttak. Amikor másnap elmesélem a vonaton egyik alkalmi utastársamnak, hogy milyen szép időben volt részünk, elhúzza a száját, sajnálkozva néz rám, és azt mondja, ó, szegény, szegény, hát akkor semmit sem tapasztaltál az igazi glencoe-i atmoszférából.

Skócia

Menj vissza esőben. Mivel szakad kint az eső, nyúlok a bőröndömért, és eljátszom, hogy máris indulok vissza Glencoe-ba. Legyen már végre kipipálva jól fogó tollal ez a bakancslistás tétel, ne ilyen halovány filccel. A völgyhöz közeledvén egy mocsaras terület tűnik fel, tavak, folyók nyirbálják a süppedős talajt. Aki ezen a mocsáron élve átjut, az jogot formálhat arra, hogy belépjen a völgybe. Készítek gyorsan egy fotót a baráti házaspárról, amíg el nem nyel mindannyiunkat a süppedős tőzeg.

Glencoe

Mert ez a völgy a Siralom völgye néven vonult be a történelembe. Feltűnnek a nagyjából ezer méter magas hegyek. A hegyek apró repedéseiből számtalan patakocska ered. Vízesések zaját hozza a szellő, és miközben mesélik a völgy történetét, fülemben hallom a hegyek zokogását. Könnytől csillognak a hegyoldalak. 

A Siralom völgye

Volt egyszer, hol nem volt...egy klán, a McDonalds klán. Egy farkasordító téli napon százhúsz fős katonaság érkezett hozzájuk. Tíz napig megosztották velük kenyerüket és ágyukat. Csodás vendéglátóknak bizonyultak. A katonák egyik hajnalon támadásba lendültek, mert ezt a parancsot kapták. A klánfő még az ágyban volt, amikor halálos lövést kapott. A feleségét megkínozták, a klán többi tagját megkötözték. Harmincnyolc férfi, nő és gyerek esett áldozatul a támadásnak. A menekülők a zord skót télben a hegyek között lelték halálukat. Most már értem, miért illik jobban a völgyhöz a köd és az eső.

Egy felejthetetlen festményt látok a völgyközpont falán, Thomas Faed festményének, a  Last of the Clannak a másolatát. Igaz, ez nem Glencoe vesztét idézi, hanem a hegyvidéki kisgazdák kilakoltatását. A festményen a klán utolsó tagjai várják a hajót azzal a tudattal, hogy szülőföldjüket nem láthatják soha többé.

Thomas Faed: Last of the Clan

Megérkezünk egy fekete vizű hegyi tóhoz. Nem kérdezem, miért fekete a vize. Már tudom. A tó kedvelt kirándulóhely. Tündérerdő környékezi. Úgy értem, ilyen dús mohával fedett szálfaerdőben lakhatnak a tündérek. 

Tündérerdő környékezi

A tó parján foxgloves, azaz rókakesztyű, más néven piros gyűszűvirág (Digitalis purpurea)  nyílik. Nézem a virágokat, Mary levesz pár kesztyűcskét, izgatottan kérdezem, nem védett virág? Nem, mondja, nyugodjak meg, vegyem fel én is az ujjaim hegyére. Hát jó, játsszunk! 

Fox gloves

Olyan nagy szeretettel beszélnek erről a virágról, mintha nemzeti virág lenne. Biztos van róla valami monda, mint a skót bogáncsról, azaz a Scottish thistléről, (disambiguation) melyről azt mesélik, hogy visszahívja a történelmet, nagyszerű jelképe a skót patriotizmusnak.

 

Bámulom a völgyet. Itt mindenki akar magáról egy jó fotót. Nem tagadom, én is. Persze van itt mellettem egy fiatal pár, akik... hogy is mondjam csak. Ők szó szerint beköltöztek egy jó helyre, ahonnan nagyszerűen lehet majd fotózni. A lány ül a piknikasztalon, a fiú minden lehetséges szögből fotózza. Valóságos kis sor kezd épülni azokból, akik szintén szeretnék majd megkaparintani ezt az organikus fotószalont. És a sor egyre csak nyúlik és nyúlik. Hát ezek nem fogják átengedni a koncot. De nem ám! Kíváncsi lennék, milyen nemzetből valók. Vannak tippjeim, de mi van, ha mellétrafálok. Nem szeretnék játszani a tűzzel. 

Organikus fotószalon

Csak egy szabad félórát kérek a vendéglátóimtól. Amíg ők kávéznak, addig kiülök egy kő tetejére, onnan nézek szerteszét, s hallgatom a zokogó hegyeket. Szemben velem, a Harry Potter-vonat. Úgy mesélik, hogy nagyjából két óra alatt lehet eljutni Glasgow-ból a végállomásig, és még aznap vissza lehet érni a városba. Hm. Ez nem hangzik valami rosszul, egyszer kipróbálom. 

LL

Visszafelé megállunk a Loch Lomond partján. Mielőtt kiszállnánk elénekeljük a tóról szóló éneket. Végre itt az idő, hogy megkérdezzem, mi is az a „high road” és „low road”. Negyven éve gondolkodom rajta. Arra tippelek, hogy a „high road” tulajdonképpen egy kemény „uphill” menetelés, vagyis felfelé menés. A „low” meg ennek az ellentéte, vagyis a szerelmesek másfelé mennek, egyik a Felföldre, másik az Alföldre: szakítás, szomorúság, könnyek. De nem! Még rosszabb. A fiú, aki a csatába megy, kilátásba helyezi, hogy esetleg meghal, tehát az övé lesz a lenti út. A lány meg élve marad. Tehát a halál választja el őket egymástól, nem a földrajzi távolság.

A tóparton a harminckét fokban népes muszlim családok grilleznek, olyan, mintha egy kisebb open air esküvő lenne. Hm! Micsoda finom illatok! Gyerekek pancsolnak a vízben, nevetgélnek, bolondoznak. Nem állhatom meg, hogy ne vizsgáljam meg a kezemmel a vizet. Hú! Hát erre nem számítottam. Ez nagyon hideg. Egy „foxgloves” úszik a víz tetején, kihalászom, elviszem magammal. Vajon lesz-e gyűszűvirág a majdani kertemben?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés