2019. 07. 02.
Ob-la-da - Halász Margit útijegyzetei
Volt egy kertem Skóciában 1.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ob-la-da - Halász Margit útijegyzetei

Ha azt kérdezed, hol ettem életemben a legfinomabb fish and chipszet, akkor egyből rávágom, hogy Glasgow-ban. A belváros sok-sok kis dombra épült, hömpölyög a tömeg dombra fel, dombról le. Még sincs az az érzésem, hogy elsodornak, furcsa módon nem megyek neki senkinek. Énekesek szórakoztatják a járókelőket, a járókelők pedig a sirályokat. Peckes, büszke madarak, akik a popzene ritmusára futkosnak a kenyérmaradék után. 

Sirály

Van egy hasbeszélő énekes, akiről nem tudom levenni a szemem. Két férfihangon is képes énekelni. A vasház előtt áll, én legalábbis így nevezem magamban ezt a szép házat. Csokibolt van a földszintjén, nevezhetném csokiháznak is, de a vasház valahogy jobban illik hozzá.

Vasház

Visz az utam, skótbabák állnak mereven a kirakatok mögött és a kirakatok előtt. A piszkosfehér gyapjúzoknijukat csodálom. Mindig is lenyűgöztek a kézzel kötött zoknik.

Szeretnék venni egy gurulós hátizsákot. Elindulok. Kedvesebbnél kedvesebb eladók irányítanak a konkurens boltokba. Hát ez meg hogy lehetséges? Ilyen kedvesen ajánlani a szomszéd kertjét? Utam közben persze meg-megállok, és hallgatom az Imagine-t. A Beatlesből, úgy tűnik, még a 21. században is sokan próbálnak megélni. De visszatérve a gurulós hátizsákhoz, egy neonszivárvány-színűt ajánlanak az egyik boltban. Nem igazán jön be. Aztán végre a Frazersben találok többet is. A Frazers egy nagyon patinás üzlet. Szinte tapintható közelségben a múlt. Sötétbarna faragott bútorok, szövetkockás lépcsősor. Az eladók is úgy állnak a ruhák előtt, mintha a múlt szépen faragott, jól öltöztetett, álmos fabábui lennének.

Frazerz bolt

Egy csak a baj a gurulós hátizsákokkal, mindegyikbe bele van égetve egy névjegykártya. Meglepetve látom, hogy ez nem az én névjegykártyám, hanem valami Ted Bakeré. A táskák egyébként bőrből készültek, és nagyjából tökéletesek. Nincs bennük hiba. Ezen is nagyon elcsodálkozom, én egész gyermekkoromban azt hallgattam, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Nos, ez a tétel Ted Bakeréknél megdőlni látszik. Nézegetem, mustrálgatom, és eldöntöm, hogy mégsem veszem meg. Nem veszem meg, mert teszem azt, ha például hazafelé jövet, Londonban elkeveredne a gurulós hátizsákom, akkor nem hozzám, hanem Ted Bakerékhez irányítanák vissza. A fenének van kedve bizonygatni, hogy az a tusfürdő nem a Ted Bakernéé, hanem igenis az enyém. Jobb az ilyen félreértéseket már a legeslegelején elkerülni.

Az egyik óriásplakát alatt hajléktalan férfi ül, skót kockás takaróba burkoltan tekeri a cigarettáját. Olyan finoman simogatja, olyan bensőséges intimitással, hogy nem tudom nem bámulni a mozdulatait. A plakáton a zord skót táj, melyre rá van írva, hogy vásárolj skót kézműves dolgokat. Felhangzik a Penny Lane. Ettől valahogy rossz kedvem lesz. Felsétálok inkább a következő dombra. A dombtetőn halat veszek sült krumplival elvitelre. Egy kétágú kis favillát kapok hozzá. Leülök egy padra, és falatozni kezdem a hófehér illatos halhúst.

Fish and chips

Bámulom a bárányfelhőket, amikor megáll előttem egy gitáros férfi és belekezd az Obladába. Na, hát erre végképp nem számítottam, hogy Glagow kellős közepén fish and chipszet majszolva körém gyűlik a nép. Vagyis hát inkább az obladás fickó köré. Kár, hogy nem kezdi újra meg újra az énekes a dalt, mert én csak annyit tudok a szövegből, hogy Desmond has a barrow in the market place, Molly is a singer in a band. 

Véget ér a dal, az órámra nézek, lassan indulok a vasútállomásra, ahonnan kisvonattal tovább a kertvárosba. A pályaudvaron megcsodálok egy virágboltot és fejemben egyre csak az Oblada hangzik. Ezt nevezik dallamtapadásnak. Erről már olvastam valahol. Ha jól emlékszem azt, hogy rágózással meg lehet szabadulni a makacs melódiától. A délnyugati kis tanyára és a művelésre váró virágoskertre gondolok. Hm? Vajon milyen lesz? Talán ilyen? 

Virágok birkákkal


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés