Kedves Szomszédaim! Tudjátok-e, mi az a ceilidh? Nem? Nos, akkor elmesélem. Zenés, táncos est, ahol kiltes, azaz skótszoknyás férfiak és ünnepi ruhás hölgyek élő gaelic népzene mellett ropják. Tán nem azért kaptunk fürge lábakat, hogy tánccal dicsérjük az Urat? Jól kitáncikáljuk magunkat, aztán irány az eszem-iszom. Ja, azt el is felejtettem mondani, nektek, kedves szomszédaim, hogy mindez a templomban történik. Itt mindenki jól érzi magát, nem kell bizonyságot tenniük erről, látszik. Itt most egy sem gondolja többnek magát, mint amennyinek gondolnia kell.

Ötszáz évvel ezelőtt Mordok várában is épp így táncolt a lord és a lady. Ott töltjük Isten drága napját a nagy fogadóteremben, aztán a Loch Lomondhoz autózunk. Hát igen, a vár az vár, szomszédaim. Falak, falak, falak – és persze egy mítosz. Mesélik, hogy van a vár közelében egy erdő, az erdőben egy férfifej formájú szikla. Ez a fej nem másé, mint a hűséges várbéli szolgáé. Hogy miii? Igen, történt, hogy a vár úrnője borzasztó nagy szerelemre lobbant férje első számú szolgája és bizalmasa iránt. A fiatalember jegyben járt a szobalánnyal, esküvőjüket tervezgették éppen. A szerelemtől tébolyult asszony próbálta gyengédségre kényszeríteni a fiút, de az másba lévén szerelmes, visszautasította. Azt mondta az asszonynak, nem teheti, mert a vár urának feltétlen hűséggel tartozik. Te kötözetlen bolond, zihálta az asszony, sokkal jobban járnál, ha hozzám lennél hűséges.

Ó, kedves szomszédaim, mielőtt még ítélkeznétek, hogy ilyen meg olyan ez az asszony, gondoljátok csak végig, nem vette-e már el a ti eszeteket, szíveteket a sátán valamikor? Ugye, hogy igen. Gondoltam. Mert az enyémet is elvette jó párszor. És miért lennék épp én kivétel? Feddhetetlennek lenni nagyon nehéz, szinte lehetetlen. De folytatom a mesét, mert bizonyára kíváncsiak vagytok a dolog kimenetelére. Hát igen, az asszony bepanaszolta a fiút a férjénél, mondván, hogy erőszakot próbált tenni rajta. A férj a vár tömlöcébe záratta a szolgát. Az asszony három éjjel, három nap rítt, patakzottak a könnyei. Azt szipogta, sajnálja a szerelmes menyasszonyt, mert ifjúkori önmagát látja benne, nem tud belenyugodni a döntésbe. Könyörgött az urának, bocsássa szabadon a fiút, hisz oly fiatal még, most lesz az esküvője. A férj nem visszakozott, két ló közé kötötte az ártatlan szolgát és végighajszolta a köveken. Az ördögi vágtában leesett a fiú feje és kővé vált. Ott van a vártól jó fél mérföldnyire, meg lehet nézni. Írtam már nektek, hogy akinek hatalma van saját kívánsága felett, szerencsés ember. A mi ladynk szerencsétlen volt, elbukott, mint oly sokunk. De hű az Úr, és kirángat minket a mocsárból, hogy a nap felé emeljen.

A ladyre, a lordra és a szolgára gondolok, miközben potyautasként a Lomond tavon ringatózom. A tó olyan sötétkék színű, amilyen vizet én még nem láttam sehol. Egyetlen óvatlan pillanat és hopp, kidugja a fejét a tó szörnye, hogy lehúzzon a mélybe. Aztán szolgálhatok majd neki vagy száz éven át. Érdekel is engem a tó mélyén csillogó aranypalotája meg az ezüstcipellő, amivel nyilván a kedvemet lesné! Egyébként is sokkal jobban örülnék, egy eredeti málnapiros Hunter Bootnak, de hát ezeknek a domináns víziszörnyeknek általában annyi fantáziájuk sincs, mint egy tyúknak. Azt hiszik, szegények, hogy egy nőt bíborral, bársonnyal és tafotával lehet levenni a lábáról! Pedig, áh, dehogy! Én például egy gumicsizmában sokkal messzebbre elgyalogolnék B-vel, mint amilyen távra kívánná, hogy menjek vele. Ja, és ami legfontosabb, hogy önként és dalolva.

Semmi kétség, itt Skóciában a tavak tele vannak szörnyekkel, nem semmiért ilyen fekete a vizük! Ezt csakis az a szörnyű sok gonoszság festhette ilyen színűre, amellyel ezek az alfaszörnyek rendelkeznek. De hát nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és józanság lelkét. Elkérem hát az egyik evezőt és dologra fogom magam. Van az ember számára munkaterület ezen a földön jócskán, csak észre kell venni. Túlmegyünk a bóján, a mentőcsónak már ott is van, ejnye meg bejnye, túl messzire mentünk. Hát ez az! Jó lesz megtanulnom, ne menj túl a bóján soha, mert az veszélyes lehet! Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve evezek a part felé. A part menti üzletek előtt skót lánykák táncolnak, köszöntik Isten szép napját dudaszóval és tánccal, örömmel és vidámsággal.

Drága Szomszédaim. Ez az utolsó levelem. Maradjon meg közöttetek a béke, a szeretet és a skót lánykák tánca. Ezt én, Margit írom Skóciából, a Loch Lomond partjáról a saját kezemmel. Kegyelem a ti lelketekkel! Ha Isten is úgy akarja, hamarosan viszontlátjuk egymást.