2011. 09. 30.
Margit első levele az Utcabeliekhez
Kedves Szomszédaim! Legelőször is hálát adok Istennek, hogy a fehér szelek szárnyán Budapestről egyenesen Edinburgh-ba repített. Hangákkal lilára pingált hegyek között kanyarog az utunk tovább, egy parányi falucskába megyünk délnyugatra. Ó, mily fenséges látvány! A bodorzöld völgyek lankáin tiszta élő gyapjak legelésznek, ha megszomjúhoznak, ott van nekik, a szép híves patak, a Clyde. Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve siklunk a szerpentineken egyenesen Dunscore felé.
Akinek hatalma van a saját kívánsága felett, szerencsés ember. Én, kedves szomszédaim, gyenge és gyarló vagyok. Folyton csak megállásra áhítozom, itt egy patak, ott egy vízesés, emide egy sárga virág, amott meg egy magányos homokkő házikó. Mindent hallani, érinteni, szagolni, látni, érinteni szeretnék. De ha hiszitek, ha nem, Pam, ez a csodálatos asszony, megérzi szívem akarását. Többször tartunk pihenőt, és mily véletlen, épp ott, ahol vágyom lenni. Hát, igen, ami a szívek hústábláira van felírva, azt könnyebb betartani, mint a kőtáblára írottakat, kedves szomszédaim.
Három gyermeket viszek jutalomüdülésre, hát mondanom sem kell, hogy erre a hét napra gyerekké teszem magam, csakis azért, hogy megnyerjem őket. Ez most a munkám. Meg az, hogy örüljek minden pillanatnak. Nagy feladat ez, kedves szomszédaim. No, nem, nem azért írom ezt, hogy gúnyolódjam, gondolom, láttatok már ti is örömre alkalmatlan és képtelen embert eleget. De én most nem akarok szomorúakat írni, mert ha megszomorítalak titeket, akkor ki vidámít majd meg engem, ha hazamegyek?
Úgy szeretnék valami fülledt, erotikus történetet írni a Clyde folyó partján pásztorórázó szerelmespárról! Igen, igen, kedves szomszédaim, hát mi másért kaptuk volna a tapintás, ízlelés, szaglás képességét? Épp a történetem szálait szövögetem az egyik vízesés lábánál, amikor történik valami, amire csak éjfél körül derül majd fény. Hogy mi? Nos. Dióhéjban csak annyit, hogy olyan, de olyan hamar össze tud omlani ez a földi sátor. Mert kézzel van csinálva.
Képzeljétek! Éjfélkor jövök rá, egy barbecue-partin, hogy elveszett a mobiltelefonom. Hát, igen, a figyelmesség dolgában hajótörést szenvedtem. Meg aztán ott, a vízesésnél elvette az eszem a sátán. Folyton csak B-re gondoltam, akit annyira szeretek, hogy néha majd megeszek. Szóval ábrándoztam, tudjátok, feddhetetlennek lenni nehéz. De ti, kedves szomszédaim, helyet se adjatok az ördögnek. Ne legyetek kelekótya merengők, épp elég az, hogy én az vagyok.És akkor most részletezem. Felhívatom magam egyszer, kétszer, háromszor, de semmi. Egy pap autójában is ültem aznap délután, csakis ott csúszhatott ki valahogy a zsebemből, gondolom. A zsebemből(!), kedves szomszédaim, ahova soha, de soha nem teszem. Hívjuk a papot, de ő épp éjszakai madármegfigyelésen van. Igen, ez a hobbija. Szerintem ez nemes és dicséretes szenvedély, legalábbis mindenképpen figyelemre érdemes. Később kiderül, hogy nincs a nevezett pap autójában.
Szállásadóm férjével dzsipbe ülünk, mert már semmi kétség, a vízesésnél eshetett ki. Ó, de bolond az emberi ész, kedves szomszédaim! Tizenöt mérföld az út oda, tizenöt vissza. Zuhog az eső a hegyek között. Csodálatos látvány. Nagy öröm lepi el szívem, hogy részese lehetek e hegyi kalandnak. Aztán restelkedem. Felveszem a hit sisakját, a kedvesség pajzsát, a hála vértjét. Rókák, szarvasok, éjszaki kisemlősök villantják a szemük neonzöldjét. Colin pedig mesél. Elmeséli, hogy régen sok vörösmókus élt itt, de a szürkék addig üldözték őket, mígnem mostanra szinte teljesen kihaltak. Hát nem épp, mint az emberek? Aztán meg, hogy sok errefelé az orvvadász. Pénz nélkül szeretnének vadhúshoz jutni. Nahát! Még ilyet! De aztán, mint éjjel a tolvaj, meglep egy gondolat: Egy orvvadász sem bűnösebb, mint én. Jaj, te ítélkező ember! Más szemében a szálkát, a magadéban a gerendát sem. De nincs több idő az elmélkedésre, megérkezünk a vízeséshez. Csobog a víz a sötétben, hallom, de nem látom.
És nini! Itt az eső sem esett. A mobilom előtt négy-öt lábbal van az esőzóna széle, Colin épp megvilágítja a zseblámpájával. God is great, mondom neki. Mosolyog, érti, ő is így gondolja.
Kedves szomszédaim! Kegyelem veletek, ezt én, Margit írom a saját kezemmel Dunscore-ból, Jane Haining skót misszionáriusnő szülőfalujából.