Ma kifundáltam, hogy a végire járok az hírös-neves finn design universalis karrierjének. A Design Múzeummal kezdettem, ahol fölvonultatták vala az ad actu látogatóknak a formákat és színeket. Hát, édes öcsém, végigvezetvén szívbéli és szembéli tekintetemet, commentálhatom, hogy teljes mértékben elnyerte a tetszésemet. Amikor az utolsó teremmel is végeztem, az az érzésem támadott, mily jó élni! A későtavaszi natura ezer zsongása érződött a teremben. A florák között megbúvó faunák: a kaporszárak között játszadozó teknősök, a mákgubók szivárványszín redőin megpihenő bogarak mind-mind azt prezentálták inaktív, hogy a Nagy Égi Fejedelmünk mily igen nagy és hatalmas, és a tervei-formái mily csodálatosak.

Képzelje, kegyelmed, egy árvácska installáció annyira megragadta a karakteremet, hogy arra gondoltam, készítek róla egy fotográfiát. De a cassánál lévő pakombartos úriember azt mondotta, nem, s ezzel causa finita. Cirka két órácskát töltém a színek és formák tündérkertjében, de mondhatom, százféle gondolatok és érzemények lepték el szüvemet és kobakomat.

Fakultative még meglátogattam egy másik kiállítást. Itt penig amatőr kézi művek mustráját szemlélhettem. Ide a belépés gratis et franco volt. Úgy három fertály órát tölték a szemlélődéssel, de édes öcsém, én itt olyat láttam, amit még soha. Olyan jó correspondenciát tartani édes öcsémmel, mert a kettőnk közötti szívbéli áramolás természetes rendje nem regulázza érzelmeimet. Hon is tartottam? Ja, igen, Finnországban még a megszikkadt pattogatott kukoricát sem dobják a szemétbe, hanem kalárist fűznek belüle. Úgy, hogy fahéjdarabkákat és kockacukrokat tesznek közé, hogy illata is legyen a kalárisnak. Gondolta volna?! Milyen creative ez a nép! Itt ha véletlenül az ajtó elé fú a szél három inaktív gallyat, egy szép actussal szélcsengő lesz belölle, mely százféle hangon cseng a hideg éjtszakákon.

 

 

Szép dolog, édes öcsém, egyetlen perc alatt ura lenni másfél méter Marimekko-anyagnak! Vettem egy méter „mini-unikko-t”, és fél méter „pieni unikko-t”. Tudja, azt a színes piros virágosat! A Marimekko-studioban communikációba kerültem egy moderátorral. Kifejeztem nem múló tetszésemet fortunájuk iránt. Meghiheti kegyelmed, nem estenek néki rosszul a szavaim. De micsoda szamár az ember! A cassánál vettem észre, hogy szinte aranyárban mérik a marimekko méterét. A studióból egy másik tengerparti studióba andalogtam, a Pentikbe. Itt vásárlám egy minimál leértékelt rénszarvaskát, gondolván, jó lesz amulettnak. No, nem magamnok, édes öcsém, én nem hiszek holmi humán kézi művek varázslatában. Nekem az az opinióm, hogy bízzuk magunkat testestül-lelkestül a Nagy Égi Fejedelmünkre.